Női konferencia

Tegnap jöttem haza egy női konferenciáról. A szervezők nagyon kitettek magukért, mindenre volt gondjuk. Remek tanítók, pontos időbeosztás, kiváló dicsőítésvezető, jó közösségi alkalmak, dekoráció, stb. Mindenkinek egy baja volt csak, hogy lehetett volna hosszabb is.
De nem nekem. Én már alig vártam, hogy hazajöjjek, annyira hiányzott Jani meg a gyerekek. Nem tudom miért, de most nem tudtam őket itthon hagyni. Habár fizikailag itthon maradtak, de a szívemben ott maradtak és nem tudtam őket elengedni. Azt hiszem ez annak volt köszönhető, hogy nemsokára elkezdek dolgozni és tudatosult bennem, hogy mennyire keveset fogunk találkozni. Próbáltam Isten elé vinni, és most nem is fogok túl mélyen belemenni ebbe az egészbe, mert nem akarom, hogy rámüljön ismét ez a nyomorúságos érzés, ami a konferencián rámült, szóval próbáltam Isten elé vinni, de csak itthon tudtam lenyugodni. Ilyen még sosem történt velem, hogy egynapos konferencián ennyire nem tudtam magam elengedni. Nyilván egy nagy adag támadás is volt benne az ellenség részéről, meg az én gyengeségem, hogy hagytam magamon eluralkodni a dolgot. Most már jól vagyok és úgy érzem a helyemen vagyok. De szükségem van Jézusra. Nélküle szétesek (ahogy ezt a női konferencián és a ma reggeli Biblia órán is megerősített a Szentlélek)!
Még 3 hét és kezdek dolgozni. Nem tudom, hogy várom vagy nem várom. Elfogadom. Tudom, hogy most ezt szabta ki Isten az életünkre nézve és megpróbálom puhán tartani a szívem, hogy Isten elvégezhesse a munkáját ezen keresztül. Jó emlékezni arra, hogy Ő sosem terhel jobban, mint amit elbírnánk. És a végeredmény pedig mindig növekedés, ha el nem hagyjuk a hitet. Szintén a női konferencia egyik mottója. Azért nem volt hiábavaló mégsem, hogy elmentem. (Csak vicc!) Olyan jó volt, hogy a konferenciát úgy fejeztük be, hogy Krisztus minden amire szükségünk van és hogy töltekezzünk be vele. És a mai óra is a Zsidók levél bevezetésében arról szólt, hogy Jézust kompletten mutatja be a levél, nem úgy mint mondjuk egy evangélium. És hogy minden Őbenne áll fenn és mindent Ő tart össze, még minket is. Jó volt egymás után hallani ezeket, mert megerősített abban, hogy bármi is lesz, Ő tart meg, Ő tart össze, és Benne működni fog a dolog. Nekem egy a dolgom, hogy közel maradjak hozzá, vagy még inkább megmaradjak Benne, mint a szőlőtőben a szőlővessző. Na ennyit a nagy lelki mivoltomról, csók mindenkinek!

Helye van

Mindennek megvan a helye és ideje. Eltelt több mint egy hónap az utólsó jelentkezésem óta, úgyhogy itt a helye és ideje az újabb bejegyzésnek.
Sajnos sokkal hűtlenebb vagyok a blogírásban mint azt gondoltam az elején, de dolgozom rajta. A karácsonyi forgatag után lassan visszarázódunk a 'normális' életbe. Az ünnepek jól teltek, habár legközelebb valószínű kicsit máshogy tervezzük. Hiányzott az, hogy itthon legyünk csak magunk együtt, amit csak az iskolai szünet alatt tudunk megengedni magunknak. De nagyon élvezzük az új lakás nyújtotta előnyöket. Mindenki el tud bújni egy kicsit ha akar a saját zugába. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy bújkálunk egymás elől, csak néha jó egyedül lenni, olvasgatni, stb. Helyzetjelentés
Ádám kissé elfáradt az év végére az iskola szempontjából, egyre nehezebben teljesítette az elvárásokat, épp jókor érkezett a szünet. Utána persze megint nehezen rázódott vissza. Most már úgy ahogy helyén van a srác. A hétvégén majdnem bejutott egy megyei úszóversenyre, de aztán még sem jött össze a dolog. Idén nem rendezett a város városi bajnokságot, mivel a város egyetlen uszodáját fél évig újítják fel és így se felkészülni se versenyezni nem tud a város ifjúsága. Botrányos, mert hogy mégis csak egy megyei jogú városról van szó. Na mindegy. Szóval városi bajnokság nélkül kellett benevezni a megyeire, de oda már nem volt elég az időeredménye. Majd legközelebb. Ez lett volna az első versenye, hát mégse várhatja el az ember, hogy már a megyein ússzon. De nagyon büszkék voltunk rá így is, hogy benevezték.
Eszter gyorsan feljődik, még nincs kettő, de úgy néz ki, hogy a pelust már csak alváshoz hordja. Nagyon ügyes, alig fordulnak elő balesetek. Beszéde is rohamosan fejlődik. Két szavas mondatokban beszél (baba alszik, hol van?, megint zenél (mármint a bili)). Élvezzük, ahogy egyre tisztábban fejezi ki magát, és hogy mindent próbál utánozni. Legutóbb azt mondta: csillagkapu, ami így hangzott: 'csilla aku', vagy 'csilla apu'. Szóval tanul a gyerek. Lassan a kis tauri Jaffa és tochra szurkoló lesz és együtt harcol a goauldok ellen.
Jani elkezdte a biblia iskola levelező tagozatának vezetését, ami egyelőre elég sok idejébe tellik. Talán később ha már gyakorlottabb lesz, ő is jobban be tudja majd osztani a dolgait. Vagy ha esetleg nem lesz olyan sok tanuló... De persze ez csak vicc, mindenkit bátorítok, ha van rá kapacitása akkor csak csinálja. Hajrá! Amúgy jól van, nekiugrottunk egy kis diétának, mert elhagytuk magunkat az ünnepekre (meg már előtte is). Immár harmadszor küzdünk a kilók ellen.
Rólam meg csak annyit, hogy januártól dolgozom. Visszamentem a régi munkahelyemre Esztergomba. Még mielőtt mindenk hangosan felhőkölne, közlöm hogy Isten gondoskodását látom ebben. Már nyár óta kerestem munkát Tatabányán és egy csomó ajánlat volt abban a munkakörben amiben Esztergomban is dolgoztam. Konkrét lépést viszont novembernél hamarabb nem akartam tenni, mert csak februártól szerettem volna munkába állni. Na most október végén beütött ez a nagy gazdasági válság, melynek eredménye az volt, megszűntek az állásajánlatok, sőt örültek az emberek, ha épp nem rúgták ki őket. Emberileg 0 volt az esélyem, hgoy visszavegyenek, mert ott is minden harmadik embert elbocsátottak. De Isten... Úgy szeretem az így kezdődő mondatokat. De Isten gondoskodott és végül visszavesznek, ráadásul ugyanabba a pozícióba amiben voltam, ráadásul fizetnek benzin pénzt, ráadásul örülnek, sőt alig várják, hogy visszamenjek. (Állítólag akiket a helyemre vagy csoportomba vettek föl, nem álltak túl a helyzet magaslatán.) Jelenleg szabadságon vagyok, mert 51 nap halmozódott fel a két év alatt, és február 9-én kezdek ténylegesen dolgozni. Jani meg itthon lesz Pesztóval. Tavasszal be fogom iratni a bölibe, ha nagyon nem megy Janinak a munka miatta, akkor szeptembertől ha csak egy fél napra is, de el tud menni Pesztó.
Röviden ennyit rólunk.
Van még egy sajnálatos hírünk. Sütike elkóborolt. Most nem mesélném el az egész történetet, de a lényeg az, hogy karácsony előtt kiszökött és nem vettük észre csak órákkal később, hogy nincs meg. Ádival minden este imádkozunk érte, hogy kerüljön vissza hozzánk, meg hogy Isten vigyázzon rá, de nagyon rányomta a bélyegét a karácsonyra ez az egész sztori. Eszter még mindig emlegeti őt, Ádám is siratja esténként. Azért még nem adtuk fel a reményt....
Hát ennyi.